Magyar Magyar English Roman

1. Kan-Tengri tábor



A horgászvízről

Almaty-tól 320 km-re, északra kezdődik az Ili-folyó 650 négyzetkilométernyi deltavidéke, mely meghaladja a Balaton méretét. Rengeteg halfajtára horgászhatunk itt, a harcsák mellett pontyra, amúrra, márnára, süllőre és tokhalra is. Leghíresebb azonban a folyó egyedülálló harcsaállománya, mely miatt a világ minden pontjáról utaznak ide a horgászok. A táborban rendszeresen vezetik a vendégek fogásait, és elképesztő számokkal találkozhatunk. Május, júniusban nem ritka, hogy egy hét leforgása alatt 10 horgász 3-400 db (!) harcsát is fog. Ezek között 10 felett van a 2 méternél nagyobb halak száma, és 160-nál is több az 1 méter feletti kifogott harcsák száma. Ezeket az eredményeket, más horgászvizeken szinte lehetetlen produkálni.



Megközelítés

Budapestről egy átszállassal juthatunk Almaty-ba. A repülőjegy ára változó, ha időben foglalunk, már 180 ezer forint körüli áron vásárolhatunk jegyet, illetékekkel együtt. A repülőtéren terepjárókkal várják a vendégeket, és transzferálják őket közvetlenül a fővárostól 350 km-re található horgásztanyára, illetve vissza.


A szállás

Két tábor is a vendégek rendelkezésére áll, az egyik 4 km-re található Koshkarbay falutól, a másik pedig 40 km-re. Midegyik táborban 10 darab, kényelmes, szafari stílusú bungalló található. Ezekben két, széles és szunyoghálóval felszerelt ágy várja a vendégeket. A horgásztanyán teljes ellátást nyújtunk, napi háromszori meleg étkezés formájában. Mindegyik táborban két szakács főz a vendégek részére, elsősorban európai ételeket. A szeszesital (sör, bor, vodka) térítés ellenében fogyasztható. A tábor területén a szép konyhával felszerelt étterem mellett található még szauna, zuhanyzók és vízöblítéses WC is. 

Ha szeretnél még több képet látni a táborról, kattints ide!



Csónak, hajó, felszerelés

Mindegyik táborban hatméteres, stabil, műanyag hajók várják a vendégeket, melyek 25 lóerős Mercury motorral vannak felszerelve. Mindegyik hajóhoz külön szakképzet túravezető tartozik, ők elsősorban oroszul beszélnek, de a 12 évi tapasztalat azt mutatja, hogy a nyelvi hiányosságokat hamar feledteti hozzáértésük. A csalihalat – elsősorban balint – mindenki maga fogja, ez nagyon egyszerű, és nem is tartozik a túravezetők feladata közé. Fontos, hogy vigyünk magunkkal elegendő felszerelést, mivel a táborban ezek pótlására nincs lehetőség.

Ha szeretnél látni képeket a vendégek fogásairól, kattints ide!


A horgászrendről

A kifogott harcsákat mérlegelés és fényképezés után vissza kell ereszteni. Fontos elvárás a helyikek részéről, hogy óvjuk és védjük a folyót és környezetét.


Milyen szolgáltatásokat tartalmaz a túra ára?

  • Szállás,1 vagy 2 hét szállás, kétágyas bungalókban

  • 2 személyes, 25 lóerős stabil motorcsónakok, napi 10 liter üzemanyaggal

  • Minden hajóba horgászvezető, a túra teljes ideje alatt
  • Teljes ellátás a túra ideje alatt

  • Transzfer terepjárókkal a reptérről a táborba, és vissza

A túra ára nem tartalmazza:

  • Budapest – Almaty repülőjegy,
  • Horgászengedély (50 EUR),
  • Napi 10 liter feletti üzemanyagköltség (1,50 EUR/liter),
  • Alkohol tartalmú italok a horgásztanyán,
  • Borravaló a túravezetők és horgásztanya személyzete részére,
  • Biztosítás.


A túra ára: 349 900 Ft/fő-től

*A konkrét ár függ attól, hányan szeretnétek jönni, a fenti ár minimum 2 fő foglalása esetén értendő 1 csónakkal, a horgász engedély + 50EUR a helyszínen fizetendő

Ha érdekel a túra, vagy kérdésed van, kérlek vedd fel velünk a kapcsolatot, az alábbi adatlap kitöltésével!

Lépjen velünk kapcsolatba:
Név: * !
E-mail: * !
Telefonszám:
Téma:
Üzenet: * !
Ellenőrzőkód: *
!
2012 horgaszutazas.hu all rights reserved