Nyitó oldal :: Írország
Írország

Milyen halakat foghatunk Írországban
Írország, bár csak 500 km hosszú, és 300 km széles kiterjedésű, számtalan csábító horgászlehetőséget nyújt a világ minden pontjáról ideérkező horgászoknak. A „zöld sziget” méltán kapta ezt a nevet, hiszen a Golf áramlat által meghatározó klíma, folyamatosan nedves levegőt biztosít ennek a vidéknek, így Európában kevés helyen burjánzik ilyen dús vegetáció, mint Írországban. A zöldellő dombok között a skandináv vidékekhez hasonló mennyiségben fordulnak elő tavak, folyók. Mind ez édesvízi, mind a tengeri horgászat népszerű az országban, mi elsősorban az édesvízi horgászattal foglalkozunk ajánlatainkban. A hely különlegessége, hogy egész évben eredményesen horgászható vizekre juthatunk el, hiszen télen sem fagynak be a tavak a maximum 10 fokig lecsökkenő hőmérséklet miatt. Nyáron döbbenetes méretű, és mennyiségű dévér, valamint kapitális compók adják a felejthetetlen horgászélményt, míg télen az éhes csukák várják a horgászokat. A dévérek mérete, és mennyisége is különleges, hiszen nem ritkák az 5-6 kg-os halak, és a napi 200kg(!) fogás. A dévérek átlagsúlya(!) 2 kg, míg a compókból szintén foghatjuk, a 2 kilósakat, de van közöttük bizony 3-4 kilós is. A feeder technika a legeredményesebb, télen csukára pedig a trolling, és a pergetés hozza meg a halat.

ezek nem pontyok, hanem dévérek!!

Hogyan juthatunk el Írországba?
Elsősorban repülővel. Gyors is, olcsó is. Az Ír nemzeti légitársaság (Air Lingus) járatai napi rendszerességgel közlekednek Budapest, és Dublin között. Repülőjegyhez már hozzájuthatunk akár 25 000 Ft/fő áran is, illetékekkel együtt. Ha más légitársaságot keresünk, a fapadosok között találhatunk hasonló áron jegyeket.
Írországban európai mércével nézve is olcsón juthatunk bérautóhoz a baloldali közlekedést pedig pár óra vezetés után megszokjuk. Irodánk segít a repülőjegyek foglalásában, és a bérautó ügyintézésben is.
Horgászati előírások
A szabályok hasonlóak az európai halban gazdag vizeknél megszokottakhoz. Ami érdekesség, hogy a rablóhal horgászatához sem használhatunk élő csalihalat, csak döglöttet. Csukát naponta egyet minimum 55 cm-eset, maximum 70 cm-eset vihetünk be a szállásra. Az azonban az igazsághoz tartozik, hogy pont azért lehet kapitális méretű, dévéreket, compókat, és persze csukákat fogni, mert a helybeliek, és az idelátogató horgászok többsége, minden halat visszaenged a vízbe (a dévéreket is(!)). Mi ezt az elvet támogatjuk szintén. Addig fogunk tudni ilyen vizeken horgászni, amíg vigyázunk azokra.
Milyen időjárásra készüljünk?
Írország éghajlatát alapvetően a Golf áramlat hatása határozza meg. Nyáron sincs kánikula, sok a csapadék, de télen sem fagy, így egész évben sikeresen horgászhatunk. Ami viszont biztos, hogy esőruha mindig legyen nálunk, hiszen szinte minden nap esik az eső egy félórát. Ettől olyan szép zöld a sziget. Az őszi tavaszi hónapokban nem ritkák a hideg, szeles napok, záporokkal tarkítva. Készüljünk szélálló, meleg ruhával. A tavak partja, vagy sziklás, vagy lápos, így bakancs is alapkövetelmény. Télen 10 fok körül mozog a hőmérséklet, és nyáron sem kúszik gyakran a hőmérő higanyszála 25 fok fölé.
Milyen felszerelést vigyünk?
Ha csukázunk, akkor két bottal számoljunk. Egy erősebbet vigyünk trollingozni (80-120gr), és könnyebbet pergetni (40-80gr). A botok 3 méternél ne legyenek hosszabbak a csónakos horgászat miatt. Műcsalik esetében is erre a két módszerre készüljünk. Itt is érvényesül a nagy csali nagy hal elv. Tehát bátran használhatjuk a 20-25 cm-es csalikat trollingozni, és a 12-18 cm-eseket pergetni. Orsók szempontjából trollingozni talán szerencsésebb a multiplikátor, de ha ez nem áll rendelkezésre egy erősebb peremfutó is megteszi. A könnyebbik botra egy 40-es pergető orsó megfelelő lehet, bár jerkeléshez szintén szerencsésebb egy kisebb multiorsó. A zsinór egyéni izlés kérdése. Mind a fonott, mind a monofil használható ezekhez a módszerekhez.
A nagytestű dévérek, compók horgászatához feeder módszert javaslunk. Ehhez mindenki érzésének megfelelő nehézségű felszerelést válasszon. Egy könnyű feederrel, vagy picker bottal, 0.14-es zsinórral komoly kihívás egy 3-4-5 kilós dévér, vagy compó kifárasztása, de ha valaki nem akarja a véletlenre bízni, használjon egy kategóriával nehezebb szereléket, egy medium heavy bot formájában. A 40-es orsó méret – persze figyelembe véve a bot paramétereit – elegendő, maximum 0,20-as zsinórral szerelve. A horog méret 10-től 16-ig ízlés szerint, és szerelés nehézségének megfelelően kiválasztva jó lehet.
Tekintettel a ragadozók nagyságára, érdemes mindenképpen drót- vagy fonott előkével horgászni.Gondosan figyeljünk oda a ruházat kiválasztásánál is, hiszen az időjárás könnyen megtréfálhat bennünket, akár egy erősebb szél, akár egy egész napos eső formájában, éppen ezért érdemes rétegesen öltözködni, és legyen nálunk mindig vízhatlan ruha is.
A fentieken felül vigyünk magunkkal fényképezőgépet és kamerát a megfelelő töltővel, hiszen így biztosíthatjuk, hogy nem maradunk le életünk nagy fogásáról.
Természetesen ne feledkezzünk meg a különböző iratokról sem:
- útlevél, mert személyi igazolvány nem jó (Írország nem tagja a schengeni egyezménynek),
- jogosítvány, utasbiztosítás, mobiltelefon lehetőleg vízhatlan tokban, töltővel,
- napozókrém, napszemüveg, sapka,
- alapvető gyógyszerek (láz- és fájdalomcsillapító, hasmenés ellen, stb.)
Ha érdekel konkrét ajánlatunk az oldal tetején válassz írországi túráink közül!
További információra lenne szükséged? Csak töltsd ki az alábbi űrlapot, és rövidesen válaszolunk minden kérdésedre.


