Magyar Magyar English

Egyiptom



Milyen halakat foghatunk Egyiptomban, és milyen vizeken horgászhatunk?

A világ egyik legismertebb, és legvonzóbb turisztikai célpontja Egyiptom. A fantasztikus piramisok, Kairo nyüzsgő élete, vagy a Vörös-tenger csodás strandjai turisták millióit vonzzák évente. Kevesen tudják, hogy Egyiptom a horgászok számára is csodás élményeket tartogat. Lassan fél évszazada épült fel a világ legnagyobb mesterséges tározója, a Nasszer-tározó, mely hihetetlen méretű halakat, elsősorban nílusi sügereket rejteget. Ezen csodás halak fejlődésének gyakorlatilag semmi sem áll az útjában, így súlyuk elérheti a 100 kilogrammot is, a Nasszer-tóban eddig fogott legnagyobb példány 176 kg-os volt. A kapitális nílusi sügerek mellett eredményesen horgászhatunk tigrishalra, illetve harcsákra is.


Szezonok, mikorra tervezzünk túrát?

A szezon – márciustól júliusig

Ebben az időszakban a partmenti vizeken horgászhatunk eredményesen a nílusi sügerekre, mivel annak legfőbb táplálékhala, a tilapia a sekély vizekben ívik. Leginkább partról, vagy legyezve érhetünk el jobb eredményt, ha trollingozunk, akkor a felszínen úszó műcsalikat részesítsük előnyben.

B szezon – júliustól szeptemberig

Ez is nagyon jó időszak, viszont a meleg miatt kevesebben horgásznak. Éppen ezért kisebb a nyomás a vizen, a halak is könyebben kapnak.

C szezon – október közepétől márciusig

Ebben az időszakban magasabb a tározó vízszintje, így a nílusi sügerek is mélyebb vizekben tartózkodnak, és intenzíven táplálkoznak, előkészítendő január-február tájéki ívásukat. A legjobb eredményt mélyvizi trollingozással érhetjük el, a partról történő horgászat ilyenkor nem ajánlott. Ha valaki kifejezetten nagy halakra szeretne vadászni, ez az ajánlott időszak.

Hogyan utazzunk?
Budapestről, illetve Bécsből közvetlen repülőjárat közlekedik Kairóba, onnan pedig belföldi járat megy tovább Asszuánba. Itt már várja vendégeinket a partnercég képviselője, aki érkezési időtől függően szállodába, vagy közevetlenül a horgászhelyre kíséri a vendégeket. Hazafelé asszuáni, vagy kairói éjszakázást követően juthatunk el közvetlen járattal Budapestre, vagy Bécsbe. A repülőjegy ára Budapest-Kairó-Asszuán-Kairó-Budapest útvonalon kb. 120 ezer Ft illetékekkel. Ebben az esetben a túra árában benne foglaltatik két éjszaka elsőosztályú szállodákban, illetve a transzferek. Előfordulhat, hogy a kedvezőbb ár elérése végett, alternatív útvonalat javaslunk vendégeinknek, esetenként 2 átszállással. Egyes repülőjáratok menetrendjénél kiküszöbölhető a 2 éjszakai szállodai költség, így a részvételi ár is értelemszerűen alacsonyabb. Csapatunk természetesen arra törekszik, hogy a legolcsóbb és legkényelmesebb megoldást találja vendégei számára.

Alternatív, és költségkímélő megoldás lehet az éjszakai, hálókocsis vonat is Kairó-Asszuán között. Ajánlatküldéskor minden esetben megemlítjük ezt a lehetőséget is vendégeink számára. 

Milyen időjárásra készüljünk?

A Nasszer-tározó környékén száraz, sivatagi időjárásra készüljünk, mely az év nagy részében kellemes hőmérséklettel, valamint alacsony páratartalommal párosul. Elszórt csapadékra kizárólag a téli hónapokban számíthatunk, és akkor is kivételesen ritkán. Október közepétől márciusig az éjszakai hőmérséklet 8 Celsius alá is süllyedhet, a nappali hőmérséklet egy meleg, európai napnak megfelelő. Nyáron a klíma száraz és forró: a nappali hőmérséklet elérheti a 35-40 Celsiust is, igaz a hatalmas víztömeg némileg enyhíti a hőérzetünket. Ehhez igazítsuk öltözetünket is: a nyári hónapokban könnyű, pamutöltözék a javasolt, hűvősebb estékre érdemes egy könyebb kabátot is magunkkal hozni. A téli hónapokban feltétlenül legyen nálunk meleg pullover és átmeneti kabát, tekintettel a hűvös estékre.

Milyen felszerelést vigyünk, hogyan készüljünk?
Az egyiptomi beutazáshoz szükségünk van legalább 6 hónapig érvényes útlevélre, valamint érvényes vízumra. Ez utóbbit a repülőtéren is beszerezhetjük érkezéskor, ennek költsége kb. 15 euró. A horgászengedély kiállításához az indulás elött legalább 3 héttel el kell küldeni részünkre elektronikus úton az útlevél fényképes oldalának másolatát.
Feltétlenül vigyünk magunkkal megfelelő nap elleni védelmet (fejvédő, magas faktorú napozókrém, valamint UV-védelemmel ellátott napszemüveg). Ezen felül a következőket se felejtsük otthon:
- Hálózsák a téli hónapokra, egyébként lepedőt, párnát és paplant adnak a helyszínen,
- Rovar riasztó szer,
- Hosszúujjú ing,
- Távcső,
- Fényképező, lehetőleg műanyag tasakban (por elleni védelem),
- Fejlámpa.

Ha érdekel konkrét ajánlatunk az oldal tetején kattints a Nílusi sügerezés a Nasszer tavon linkre!

További információra lenne szükséged? Csak töltsd ki az alábbi űrlapot, és rövidesen válaszolunk minden kérdésedre.


Lépjen velünk kapcsolatba:
Név: * !
E-mailcím: * !
Telefonszám:
Téma:
Üzenet: * !
Ellenőrzőkód: *
!
2010 horgaszutazas.hu all rights reserved